2009. április 26., vasárnap

Fra Angelico (1387-1455) a prédikáló barát, festő


Fra Giovanni Angelico da Fiesole, akit a világi életben Guidónak hívtak, nem volt kevésbé kiváló festőnek és miniátornak, mint amilyen kitűnő volt szerzetesnek, ezért mindkét okból megérdemli, hogy díszes emléket állítsunk róla. Bár kényelmesen meglehetett volna a világi életben és vagyonán kívül még kedvére kereshetett volna is művészetével, amelyet már ifjú korában kitűnően értett,' ő mégis, természeténél fogva higgadt és jóságos lévén, saját lelki békéje és nyugalma érdekében, de főként lelke üdvösségéért, jobbnak látta belépni szerzetesnek a prédikáló barátok rendjébe. Mert bár Istent szolgálni minden helyzetben lehet, némelyek mégis úgy érzik, hogy jobban üdvözülhetnek a kolostorban, mint a világi életben. Amilyen üdvös eredménnyel jár ez a jó lelkek számára, épp úgy az ellenkezőjére vezet s valóban nyomorúságos és szerencsétlen végre jut azoknál, akik más célból lesznek szerzetesek. 

Fra Giovanni kezétől származik firenzei kolostorában, a San Marcóban, néhány miniatúrával díszített kóruskönyv, amelyek oly szépek, hogy többet nem is lehet mondani róluk. Ezekhez hasonlók azok, amelyeket a fiesolei San Domenicóban készített és amelyeket hihetetlen odaadással dolgozott ki. Igaz ugyan, hogy ebben a munkájában egyik bátyja segédkezett neki, aki ugyancsak miniátor és igen gyakorlott festő volt. Ennek a jóságos festő-páternek egyik első műve egy táblakép volt, amely a firenzei Certosában az Acciaiuoli bíbornok főkápolnájában áll és a Madonnát ábrázolja ölében a Gyermekkel, lábainál néhány igen szép angyallal, akik zenélnek és énekelnek. Festett még a Santa Maria Novella kereszthajójában néhány freskót, a kórussal szemben fekvő ajtó melletti falra. A régi orgonát záró ajtókra pedig egy Angyali Üdvözletet festett, amely ma a zárdában van, a földszinti hálóterem ajtajával szemben, a két kolostorudvar között.


A derék pátert érdemeiért annyira megszerette Cosimo de'Medici, hogy amidőn a San Marco-templomot és kolostort felépítette, a káptalan egyik falára megfestette vele Jézus Krisztus kínszenvedését. A kereszt lábánál egyik felől ott állnak szomorkodva és sírva az összes Szentek, akik szerzetesrendek fejei vagy alapítói voltak; a másik oldalon Szent Márk evangélista áll az Isten-fiú Anyja mellett, aki eszméletét vesztette, amint a világ Megváltóját megfeszítve látta. Körülötte ott áll még a másik két Mária, akik keseregve támogatják őt, továbbá Szent Kozma és Szent Demjén. Állítólag Szent Kozma alakjában Fra Giovanni barátját, Nanni dAntonio di Bancót ábrá­zolta. E kép alá, a kórusszékek támlái fölött elvonuló falsávra, egy fát festett, amelynek lábánál Szent Domonkos áll, míg az ágakat végző körökbe belefestette mindazon pápákat, bíborosokat, püspököket, szenteket és egyháztudósokat, akiket a prédikáló barátok rendje mindaddig adott a világnak. Az első kolostorudvarban, félkör alakú mezőnybe, gyönyörű alakokat freskált, továbbá egy igen sokat dicsért Feszületet, amelynek lábánál Szent Domonkos áll. A hálóterembe pedig, hogy ne is beszéljünk mindarról, amit a cellák számára és a falakra festett, egy, az Új Testamentumból vett jelenetet festett, amely kimondhatatlan szépségű. De különösen csodás szép a templom főoltárának táblaképe, amelyen egyszerűségükkel nemcsak a Madonna és az öt körülvevő Szentek (akik hozzá hasonlatosak) ébresztenek áhítatot minden szemlélőben, hanem a Szent Kozma és Demjén s más szentek vértanúságának történeteit ábrázoló predella is olyan, hogy képzelni sem lehet nagyobb odaadással megfestett, sem finomabb és jobban felfogott kis figurákat, mint az ott lévők. 
(Irodalom:Vasari: A reneissance nagy művészei, ABC Könyvkiadó Rt. 1945)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók